Samu Misi fotósorozata a Szenior Szüreti Felvonulásról
(írás a 8630.hu oldalon)

 

  • SzuretiFelvonulas_2016_01
  • SzuretiFelvonulas_2016_02
  • SzuretiFelvonulas_2016_03

Két hangládából szól a zene a Borudvarban. Piros „hangoskodik”, nem igazán van sok dolga már, a csapatok rutinosan kezelik a megszokott szabályokat, inkább az üdvözlés, a hangulat beindulásának pillanatai ezek. Jópofa, gyors interjúk: - Önök is a lecsófőzésre jöttek? – kérdezi egy asztaltársaságtól. – Mi a boglári regattára jöttünk, de a lecsót nagyon szeretjük, megragadott minket a hangulat is, s inkább itt maradunk. Aztán Piros úgy alakította a beszélgetést, hogy az egyik úr még zsűritagságot is elvállalt. Nagy örömmel tett is annak eleget.

Elindul a Lecsó Party, ahogyan a szervezők, a Borudvar s a Kultúrház – már – hagyományosan azt szeptember elején megrendezi. Stanka Tibor úr - a Stakisz Kft tulajdonosa - hozta hozzá ajándékba a sokfajta paprikát, a paradicsomot – csapata rendszeres résztvevője és nyertese főzőversenyeknek -, az öklömnyi, gyönyörű hagymákat Bíró József vállalkozó adta - aki a mézédes csemegekukoricájáról is ismert.

Szinte minden asztalt már a vendégek foglalják el, úgy vettem észre, sokan azt fontolgatták, hogy melyik csapat remekéből szeretnének majd enni. Kilenc népes társaság csapott bele a versenybe. (Sületlenség lenne sportosra venni: az elején még fej-fej mellett haladtak a versenyzők, de fél óra elteltével egy kisebb társaság megpróbált elszakadni a tömegtől, de egy kevésbé sikerült tárcsacserével meghiúsult a szökési kísérlet...) Érezhetően lüktetett a borudvar. Piros itt-ott feltűnt, a csapatokat kérdezgette, szólt a zene, fogyott a bor. Az emberek forogtak a remeknél remekebb illatok felé. Igazi népünnepély alakult ki!

... Az Erzsébet program jóvoltából lehetőségünk nyílt egy heti komplex élménytábort, és egy heti tematikus tábort szervezni. Két hétre nyertünk támogatást a gyermekek nyári élményeinek fokozásához, amit maximálisan ki is használtunk.

Az első heti komplex élménytábor tervezésénél a szándékunk az volt, hogy minél színesebb programokban, élményekben legyen része a gyermekeknek, amellett hogy a kultúrát, környezettudatosságot, környezetszépítést játékosan csempésszük be a programokba.

Mivel a programterveben nem volt kifejezetten környezet szépítés, ezért a balatonboglári Tescoval felvettük a kapcsolatot, és megszerveztünk egy csapatos szemétszedést a Tesco körül, amelynek végén a Tescotól ajándékokat kaptak a gyerekek.

Az Erzsébet Tábor első napját közösség építéssel kezdtük. Keddi nap a kultúráé volt, Tihanyba kirándultunk. A nap során többfajta közlekedési eszközt kipróbálhattunk. Vonattal mentünk Szántódra, az állomástól hosszú séta volt a  szántódi Révig. A Révből komppal mentünk át Tihanyba, ahol már meg volt szervezve a Dotto kisvonat, ami felvitt minket a Tihanyi Apátság épületéig. A kompot nagyon élvezték a gyerekek, sok olyan gyermek volt, aki még soha nem ült kompon.  Az Apátságnál egy rövidfilmet nézhettünk meg a Bencés rendről, a Tihanyi Apátság létrejöttéről, utána megnéztük a kiállításokat, történelmi ereklyéket, majd az apátság kertjében szabad játékra adtunk lehetőséget. Ezután ebédelni mentünk a tihanyi Tűzkert étterembe.

Hírek

Hírek - Mi újság Balatonbogláron?

» továbbá

Események

Események - Mi történt Balatonbogláron?

» továbbá

Boglári galéria

Boglári galéria - Balatonboglár ma és régebben

» továbbá

Információk

Információk - Nyaralásról, városról.

» továbbá