Az egyik negyedikes kisgyerek érdeklődve tanulmányozta a Rubik-kockámat, majd elkezdett foglalkozni vele. Minden héten új kombinációt tanult meg, forgatta, forgatta és végül sikeresen kirakta a hagyományos bűvös kockát.

Valahogy így kezdődött a történet és ezután futótűzként terjedt a Rubik-kocka láz. Egyre több gyerek vette a kezébe ezt a csodás magyar játékot és ma már ott tartunk, hogy egy osztálynyi alsós kisfiú és kislány „kockázik”. Ez a szám pedig egyre csak nő. Nagyon jó látni, hogy már egymástól tanulják a gyorsabbnál gyorsabb forgatási trükköket. Sokszor versenyeznek is, hogy ki, milyen gyorsan tudja kirakni. Nem telhet el úgy egy nap, hogy valaki ne játszana vele.
Jó látni, hogy egy olyan hobbi ütötte fel a fejét, mely nagyon hasznos a gyerekek számára. Fejleszti a logikus gondolkodást, a térlátást és a memóriát is. Kitartásra nevel és képes sikerélményt adni. Hogy miért olyan népszerű? Nincs rá egyértelmű válasz. Mindenki másért szereti Rubik Ernő találmányát, de az biztos, hogy bárkit képes magával ragadni.  
A történetnek azonban itt még nincs vége. A hagyományos bűvös kocka mellett a 2x2-es, 4x4-es, 5x5-ös, vagy akár a tükrös Rubik's Mirror kirakása sem okoz problémát néhány alsós tanulónak. Sőt, még a 12 oldalú Megaminxet is kirakja egy negyedikes fiú.
Úgy gondolom, hogy nagyon büszkék lehetünk minden gyerekre, hiszen nem könnyű feladat ügyesen forgatni a bűvös kockát. Rengeteg kitartó munkára van szüksége annak, aki ki akarja rakni a játékot.
Végezetül jöjjön néhány érdekes tény a kockáról:
•    egy normál Rubik-kocka 21 darabból áll, 1 fő elemből, 8 sarokból és 12 élből,
•    az első Rubik kockát Magyarországon gyártották 1977-ben,
•    1980-ban és 1981-ben elnyerte az Év játéka díjat,
•    több, mint 350 millió darabot adtak el belőle világszerte,
•    43.252.003.274.489.856.000 féleképpen lehet kirakni,
•    a leggyorsabbak kevesebb, mint 6 mp alatt kirakják,
•    bekötött szemmel és egy kézzel is ki lehet rakni.

Rubik's Mirror

  • rubik_kocka_1
  • rubik_kocka_2
  • rubik_kocka_3

Hírek

Hírek - Mi újság Balatonbogláron?

» továbbá

Események

Események - Mi történt Balatonbogláron?

» továbbá

Boglári galéria

Boglári galéria - Balatonboglár ma és régebben

» továbbá

Információk

Információk - Nyaralásról, városról.

» továbbá