... részlet a könyvből - zárszó

Az idő itt felejtett

- Hát, végeztünk, Ilonka néni!
- Igen, érdekes volt emlékezni az eltelt évekre. Az idő itt felejtett… A sok kollega, akikkel együtt kezdtük, végeztük a tanítást, már mind elmentek. Mindig más-más esemény jut eszembe. Ebben a korban és egészségi állapotban talán ez az egyetlen egy, aminek örülhetek, hogy a Jóisten engedte, hogy visszaemlékezzek. Igyekszem csak a jóra, a sok kedves arcra, ismerősre, gyerekekre, szülőkre...
- Jó kis időutazás volt, de még nincs vége. /Mert a beszél­getések folytatódnak./
- Igen, azt sajnálom, hogy nem vagyok húsz évvel fiatalabb. Úgy összehozni az embereket, olyan légkört teremteni, amit én végigéltem. Nem volt rohanás, együtt voltunk sokat, rendszerint szegényes körülmények között, a fűtetlen kultúrházat magunk takarítottuk, súroltuk a színpadot, hogy az esti előadáson ne porozzon, de boldogok voltunk.
Talán jobban el tudnám viselni az öregkor nehézségeit, ha sétálhatnék az utcán, és találkozhatnék volt tanítvá­nyaimmal. /Aztán sorolja Ilonka néni az évekkel ezelőtti élményeit Sziládi Sanyival, Vörös Marikával, Császár Andrissal, Bodrogi Józseffel, vagy a kispostással./ Már nagyon rosszul látok, és, ha valakivel találkozom, a gyerekkori arca van előttem. De boldog vagyok, ha bármelyikükről jót hallok, hiszen tudtam, sokan milyen nehéz körülmények között éltek.
Mivel most már minden nap ajándék, ezúton köszönöm meg a sok szeretetet, figyelmet, a munkám elismerését, amit tanítványaimtól, azok szüleitől kaptam - ez éltet.

fényképek a könyvből

  • icaneni_056
  • icaneni_057
  • icaneni_058
  • icaneni_538
  • icaneni_542
  • icaneni_543

Hírek

Hírek - Mi újság Balatonbogláron?

» továbbá

Események

Események - Mi történt Balatonbogláron?

» továbbá

Boglári galéria

Boglári galéria - Balatonboglár ma és régebben

» továbbá

Információk

Információk - Nyaralásról, városról.

» továbbá